Vörös Adri

voros adriHol is kezdjem...4 éves korom óta része az életemnek a sport, főként a tánc. Kezdtem az akkor oly „divatosnak” tartott művészi tornával, folytattam jazz-balett-tel, melyet hip-hop, majd aerobik táncszínházban eltöltött évek követtek. És egyszer csak – édesanyám rajongásának köszönhetően – életem első aerobik óráján találtam magam. Nem sokra rá már minden aerobikos rendezvényre együtt jártunk. Az edzői iskolát azért kezdtem el, mert szerettem volna még hatékonyabban edzeni, és minél több mindent megtudni a testemről. Meg akartam érteni, hogyan működnek a jól ismert gyakorlatok, mit miért végzünk egy óra keretében. Ahogy azonban egyre múltak az oktatási hétvégék, éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. 2012-ben személyi edzői minősítést is szereztem. Jelenleg kizárólag edzőként és salsa oktatóként tevékenykedem.ϑ2011. mérföldkő volt az életemben. Miután megszereztem a jogi diplomám, kezembe kaptam a sportedzői bizonyítványom és lelkesedéssel telve nekivágtam az óratartásnak, mely érzés azóta egyre csak erősödött bennem. Preventív szemléletet képviselek, így kiemelt figyelmet fordítok az egyes gyakorlatok izületkímélő kivitelezésére, valamint kerülöm az olyan gyakorlatokat, melyek hosszú távon nem egészségorientáltak. Legyél aktívan sportoló vagy akár kezdő, várlak szeretettel! ALAKFORMÁLÓ Ezen az órán a bemelegítést követően sorra vesszük a főbb izomcsoportokat, melyeket akár eszköz nélkül, saját testsúlyunkat segítségül hívva, akár eszközök (kézi súlyzó, gumikötél, step pad, softball.stb.) segítségével megdolgoztatunk különböző erősítő, tónusfokozó gyakorlatok keretében. Az órát nyújtással zárjuk. ZSÍRÉGETŐ A pulzus megfelelő szinten tartása érdekében intenzívebb gyakorlatok végzése történik, mint egy alakformáló óra keretében, esetenként könnyen követhető és gyorsan elsajátítható, pár lépésből álló kombinációk segítségével. A főbb izomcsoportok átmozgatása itt is megtörténik, azonban a szív –és vérkeringési rendszer is fejlődik a különböző intenzitású gyakorlatok váltogatásának köszönhetően.

Kedvezmények

HVG Klubkártya

Szép kártya (OTP, K&H és MKB Bank)

All You Can Move (Klubrekreációs kártya)

Nyitvatartás

Hétfő-Péntek 6h-22h

Szombat-Vasárnap 9h-17h

AYCM ELFOGADOHELY MATRICA 2017

Térkép

Buda Fitness
1111 Bercsényi utca 12.
06303557416